HTML

2010.02.03. 11:13 bordam

Cseh László és a buddhizmus

Címkék: buddhizmus zen esszé

Feltételezem, hogy az olvasók között akad olyan, aki nem tud úszni, de abban szinte biztos vagyok, hogy mindenki ismeretségi körében van olyan személy, aki nem akarta vagy nem tudta elsajátítani az úszás tudományát. Nekem is van több ismerősöm, akinek el akartam magyarázni, meg akartam mutatni azt az egyedülálló élményt, amit az úszás ad. Nem azért mintha valami világbajnok úszó lennék, hanem csak maga az élményt szerettem volna velük megismertetni, ahogy az ember „uralja” a vizet.

Igen ám, de itt kezdődik a probléma: hogy hogyan lehet valakinek az úszást bemutatni. Ugye el lehetne kezdeni az elmélettel, hogy fizikailag milyen törvények miatt nem süllyed le az ember – ezzel talán az úgynevezett „materiális” gondolkodású emberek félelmeit, kétségeit el lehetne oszlatni. Aztán jöhetnének a szárazföldi edzések: lábtempó hasonfekve, karmozdultatok, légzéstechnikák. Esetleg nézheti az ember, például Cseh László világsikereit videofelvételről, ám...

Ám előbb-utóbb be kell menni a vízbe, és el kell kezdeni úszni. Mert az úszást csak az úszás közben lehet megtanulni. Erről az élményről sok-sok mindent lehet mondani, mesélni, de az teljesen más, mint amikor valaki személyesen megtapasztalja, hogy szabadon „mehet” bármerre a vízben, és egy addig félelmetes közeg most segítőjévé válik.

De mi köze ennek az egésznek, mi köze az úszásnak, Cseh Lászlónak a buddhizmushoz?

Az, hogy a buddhizmus sokak szerint csak a megvilágosodás elérésére való eszköz. Ami ugyan igaz, ám a mester tanítóbeszédeinek elején mindig van egy rész, amiből kiderül, hogy Buddha napi „rutinja” mit sem változott a megvilágosodása után: délelőtt szilkéjével ételadományt gyűjtött, délután pedig leült és gyakorolt. És biztos vagyok benne, hogy Cseh Laci is miután világbajnok lett, ugyanúgy gyakorolt, gyakorolt és gyakorolt, hogy a legjobb maradjon.

Mit tegyünk? Nagyon egyszerű: a buddhizmusnál is ugorjunk bele a mélyvízbe; mert nem elég az elméleti tudás, hanem gyakorolni kell! Ugyanis szerencsére (vagy sokak számára talán sajnos) a buddhizmusban NEM hinni kell, hanem magvalósítani a buddha állapotot. És azt csak egyféleképpen lehet, ha valaki nap mint nap leül gyakorolni.

Lehet Buddha beszédeit vagy a leghosszabb szútrákat olvasgatni évekig, de mindaddig, amíg az ember nem ül le gyakorolni, addig nem tudhatja meg mit élt át a Sákják hercege. Nem is tudhatja meg, hiszen a tanítás az „úszásról”, a gyakorlásról szól, nem a megvilágosodásról.

 

Páli Péter írása

(A szerző a Hajós utcai zendó gondnoka, bankár)

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ujtudat.blog.hu/api/trackback/id/tr331724977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Astus 2010.03.11. 22:01:05

"Nem is tudhatja meg, hiszen a tanítás az „úszásról”, a gyakorlásról szól, nem a megvilágosodásról."

Ez olyan, mint azt mondani, hogy az ember gyakorolja a betűket, de sose írjon le még egy mondatot se. Csak gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni. Van értelme ennek?